Mariupolban győzelmi parádéra készülhetnek az oroszok a megmaradt ukrán vezetés szerint

2022. április 13. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország „győzelemnapi felvonulást” tervez a lerombolt ukrán kikötővárosban, Mariupolban a város polgármesterének egyik tanácsadója szerin. Petro Andriuscsenko úgy tudja, hogy a város oroszbarát szakadárok által kinevezett „polgármesterét” Konsztantin Ivacsenkónak az a feladata, hogy május 9-ére eltakaríttassa a romokat és a holttesteket a beváros bizonyos részetről.

Az adatok Andriuscsenko szerint azt mutatják, hogy Oroszország legnagyobb állami ünnepének időpontjára a Győzelem napjára (május 9-ére) győzelmi karnevált szerveznek, abban bízva, hogy addigra ezt a várost is be tudják venni az orosz erők. A tanácsadó ugyanakkor „jó hírnek” nevezte, hogy Mariupolban már sem járművek, sem emberek nincsenek egy ilyen felvonulás kivitelezéséhez.

Mariupol Ukrajna által is elismert polgármestere, Vagyim Bojcsenkó már a háború elején elhagyta a kikötővárost, amelynek az orosz haderő által irányított részén oroszbarát „polgármesterválasztást” tartottak április elején. Így lett néhány oroszbarát képviselő szavazata alapján Konsztantin Ivacsenkó mariupoli polgármester az oroszok szerint. Az ukránok viszont nem ismerik el az oroszok által Mariupol élére kinevezett politikust polgármesterként.

(via BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!