Az amerikai hírszerzés szerint továbbra is komoly problémák vannak az orosz morállal

2022. április 13. – 22:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az USA hírszerzése az orosz csapatok nagyon alacsony moráljáról számolt be, még a tisztek között is – írja a Guardian.

„Az orosz csapatok kiábrándultak, nem voltak kellőképp tájékoztatva vagy kiképezve, és nemcsak fizikailag, de mentálisan sem álltak készen arra, amit Ukrajnában tenniük kellett”

– mondta John Kirby, a Pentagon szóvivője. Kihangsúlyozta, hogy nem tud biztosat mondani, mert nem állnak ott az orosz katonák mellett, de a befolyó információk alapján így látják a helyzetet.

Kirby szerint a tiszteket a beosztottjaik és kollégáik teljesítménye miatt is bosszankodnak. A beszámolója szerint az inváziós orosz sereg közel fele sorkatonákból áll, akik nem kaptak megfelelő kiképzést

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!