Von der Leyen Bucsában: Saját szemünkkel láthattuk itt meg Putyin hadseregének kegyetlen arcát

2022. április 8. – 17:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Kijev melletti Bucsába, a bucsai mészárlás helyszínére látogatott, ahol elment egy tömegsírhoz, majd a bucsai templomban közösen gyújtott gyertyát az ukránokkal halottaikért.

 Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, mellette Josep Borrel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Eduard Heger szlovák miniszterelnök az egyik bucsai tömegsírból exhumált halottak mellett – Fotó: VAlentyn Ogirenko / Reuters

Míg Oroszország „megszervezett provokációnak” nevezte a bucsai mészárlás hírét, több ehhez kapcsolódó állításukat cáfolták, és egyre nő a bizonyíték arra, hogy Oroszország több EU-s tagállam vezetőinek szavaival élve „háborús bűnt és népirtást követett el”.

„Az elképzelhetetlen történt itt meg. Saját szemünkkel láttuk meg Bucsában Putyin hadseregének kegyetlen arcát”

-fogalmazott Von der Leyen.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!