Az ukrán külügyminiszter szerint a II. világháborút fogja idézni a Donbaszért vívott ütközet

2022. április 7. – 17:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Donbaszért folyó csata jelenleg is zajlik, és még nem érte el a teljes kiterjedését – jelentette ki csütörtökön Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a NATO-országok külügyminisztereinek brüsszeli találkozója után.

„Minden nap ott zajlanak a legsúlyosabb harcok Ukrajnában, és sajnos ez még csak a kezdet” – tette hozzá. A csaták szerinte a II. világháborúban látottakra emlékeztetnek „nagyszabású hadműveletekkel, manőverekkel, több ezer tankkal és páncélozott járművel, repülőgépek, illetve tüzérség bevonásával”.

Egy helyi lakos biciklizik egy kilőtt páncélos mellett a kelet-ukrajnai Volnovahában, 2022. március 15-én – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters
Egy helyi lakos biciklizik egy kilőtt páncélos mellett a kelet-ukrajnai Volnovahában, 2022. március 15-én – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Kuleba a NATO-val folytatott tárgyalásokról is beszámolt. „Óvatosan optimista” az egyeztetések kimenetelével kapcsolatban, mivel szerinte a szövetség kezdi megérteni, hogy Ukrajna a sajátja mellett a NATO-országok biztonságáért is küzd.

Megismételte korábbi megjegyzését, miszerint az alku, amelyet Ukrajna a NATO-nak javasol, nagyon egyszerű: „Önök megadnak nekünk mindent, amire szükségünk van, mi pedig harcolni fogunk a biztonságunkért és az önök biztonságáért, hogy Putyin elnöknek ne legyen esélye tesztelni az V. cikkelyt”. Ez a cikkely határoz arról, hogy ha egy NATO-tagországot katonai támadás ér, akkor a szövetség többi tagja támogatni fogja a megtámadott országot.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!