A Kreml szerint érthetetlenek a Putyin lányait célzó amerikai szankciók

2022. április 7. – 13:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Kreml szerint az Egyesült Államok által Vlagyimir Putyin lányaira kivetett szankciókat „nehéz megérteni és megmagyarázni” – írja a Guardian.

Az Egyesült Államok tegnap újabb szankciókat jelentett be az orosz vezető két felnőtt lánya, Maria Voroncsova és Katyerina Tyihonova, valamint Oroszország legnagyobb állami és magánbankjai ellen.

„Természetesen ezeket a szankciókat önmagukban a korlátozások kiszabásával kapcsolatos teljesen őrült álláspont kiterjesztésének tekintjük. Mindenesetre a családtagokkal szembeni korlátozások folyamatos sora önmagáért beszél” – mondta erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. A Kreml nem tudta felfogni, hogy miért Putyin lányait veszik célba – állította.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!