Zelenszkij: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa létezik, a világ biztonsága pedig nem

2022. április 6. – 01:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Késő esti beszédet tartott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Azt mondta: „Az ENSZ Biztonsági Tanácsa létezik, a világ biztonsága pedig nem. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy az ENSZ jelenleg képtelen ellátni azokat a feladatokat, amelyek miatt létrehozták” – mondta, majd úgy folytatta: „És ezért csak egyetlen állam a hibás – Oroszország, amely lejáratja az ENSZ-t és minden más nemzetközi intézményt, amelyben még mindig részt vesz” – tette hozzá.

„Azok után, amit a világ Bucsában látott, az Oroszország elleni szankcióknak arányban kell állniuk a megszállók háborús bűneinek súlyosságával” – mondta Zelenszkij. Arról is beszélt, hogy „a közeljövőben” Kijevben fogadja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét és Josep Borrellt, az Európai Unió külügyi főképviselőjét.

(Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!