Az ENSZ orosz képviselője szerint a bucsai holttestek a kivonulásuk után kerülhettek az utcákra

2022. április 5. – 17:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Zelenszkij után az ENSZ Biztonsági Tanácsának orosz képviselője is felszólalt. Vaszilij Nebenzja elismételte az orosz narratívát, miszerint Ukrajna kormánya – aminek zsidó elnöke van – náci.

A bucsai vérengzésről azt mondta, az arról szóló felvételeken „égbekiáltó ellentmondások” vannak. Szerinte az orosz erők kivonulásakor még nem voltak ott holttestek, ezt pedig szerinte több videó is megerősítette, a holttestek pedig „semmiképpen sem” hasonlítanak olyan testekre, amelyek több napig feküdtek volna az utcán. A BBC ehhez megjegyzi, hogy a műholdfelvételek rácáfolnak az oroszokra, mert a holttestek már március 19-én is ott feküdtek – amikor az orosz erők még bőven ott voltak. (BBC)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!