A BBC tudósítója szerint más ukrán falvakban is öltek civileket az oroszok

2022. április 4. – 17:24

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A BBC ukrajnai tudósítójának jelentése szerint nemcsak Bucsában, hanem más falvakban is ölhettek civileket az oroszok.

Yogita Limaye a Kijev közelében lévő Motyizsiny faluban járt, ahol megmutatták neki a falu polgármesterének és családjának holttesteit. Olga Szukenkót férjével és fiával egy sekély sírba temették el az oroszok egy negyedik személlyel, akit nem sikerült azonosítani.

A családot 10 napja ejtették túszul az orosz megszállók – állította a szomszédos Makariv falu vezetője, Vadim Tokar. Az orosz fegyveresek állítólag kiszálltak Szukenko otthonához, ahol házkutatást tartottak, lefoglalták az egyik autójukat, majd elmentek.

„Csak Olgát akarták elvinni, de a férje ragaszkodott hozzá, hogy vele menjen, aztán hat órával később a fiát is elvitték” – idézte az ukrán sajtó a kijevi regionális tanács helyettesét, Tetiana Szemenovát. Nem világos, hogy pontosan mikor ölték meg a családot. A Sky tudósítója szintén a helyszínen volt. Az ő elmondása szerint Szukenkóékat a romos otthonuktól nem messze temették el az erdőben.

Olga Szukenko 1971-ben született. Férje, Igor öt évvel volt idősebb, fia, Oleksander pedig 1996-ban született.

Limaye-nak azt mondták a helyi tisztviselők: lehetséges, hogy még több holttestet találnak majd. A BBC tudósítója szerint a Szukenko család kivégzése bizonyítja azt, hogy az oroszok válogatás nélkül ölik a civileket az elfoglalt területeken. A Kreml tagadja a vádakat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!