Az orosz védelmi minisztérium saját posztban is tagadja, hogy civileket gyilkoltak Bucsában

2022. április 3. – 18:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz védelmi minisztérium a Telegramon tagadja, hogy 300 civilt mészároltak volna le Bucsában, egy Kijevhez közeli faluban.

„Minden fényképp és videó, amit a kijevi rezsim ad ki valamiféle, orosz katonák által Bucsában elkövetett »bűntettek« állítólagos bizonyítékaként, csupán további provokáció”

– írják.

Állításuk szerint amíg a település orosz fennhatóság alatt volt, a civileket semmilyen atrocitás nem érte, 452 tonnányi segélyt osztottak ki, sőt, a helyiek kedvükre elhagyhatták a falut Belarusz felé. Azt írják, hogy az ukrán katonák folyamatosan lőtték a település déli részeit.

Furcsának tartják, hogy miután március 30-án kivonultak, a polgármester 31-én nem említette beszédében a halottakat. Az oroszok szerint a képeken és videókon szereplő halottak valójában színészek, akiknél nem állt be a hullamerevség és a vér sem alvadt meg.

Fontos megjegyezni, hogy a hullamerevség normál körülmények között nagyjából egy nap alatt áll be, de 72 óra után a test teljesen elernyed.

A településről nemcsak az ukrán kormánytól érkeztek fotók és videók, hanem például a Reuters tudósítói és fotósai is hasonló helyzetről számoltak be.

Egy civil holtteste az út szélén Bucsában. A helyiek szerint orosz katonák ölték meg – Fotó: Zohra Bensemra / Reuters
Egy civil holtteste az út szélén Bucsában. A helyiek szerint orosz katonák ölték meg – Fotó: Zohra Bensemra / Reuters

Azt írják, hogy ez hasonlóan csak a nyugati média hazugsága, mint (a valójában lebombázott) mariupoli szülészet.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!