Unicef: Kétmillió gyerek kényszerült elmenekülni Ukrajnából

2022. március 30. – 16:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ Gyermekalapja, az Unicef szerint már mintegy kétmillió gyerek kényszerült elmenekülni Ukrajnából, vagyis a háború elől menekülők fele gyerek. Csak Lengyelországba több mint 1,1 millió gyerek érkezett. Az Unicef továbbra is figyelmeztet az emberkereskedelem és a kizsákmányolás fokozott kockázatára. Azt írták, hogy több mint száz gyerek halt meg, és több mint 130 gyerek megsebesült a háborúban.

„Miközben az otthonukból elmenekülő gyerekek száma tovább nő, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindegyiküknek védelemre, oktatásra, biztonságra és támogatásra van szüksége” – mondta Catherine Russell, az Unicef ügyvezető igazgatója.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!