Közel tízezer ukrajnai menekült érkezett kedden Magyarországra

2022. március 30. – 08:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint március 29-én, kedden 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 5607 fő érkezett Magyarországra. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4248-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek. A beléptetettek közül a rendőrség 2169 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!