Névtelen diplomaták ráerősítenek most arra, hogy Putyin elszámolta magát

2022. március 30. – 23:08

Másolás

Vágólapra másolva

Egy korábbi posztunkban írtunk arról a névtelen elméletről, miszerint Putyint nagyon félrevezették a tanácsadói, mert félnek neki megmondani az igazat. Ezekkel a hírekkel óvatosan kell bánni, mert lehetnek dezinformációk is, miközben teljesen életszerűek is. Azóta további meg nem nevezett amerikai tisztségviselők és európaiak is ugyanezt mondják, névtelenül, hogy Putyin benézte ezt a háborút, mert senki nem merte neki elmondani a valós helyzetet. Az egyik európai diplomata például azt mondta a Reutersnek, hogy „Putyin azt gondolta, a dolgok jobban mennek, mint ahogyan valójában”. „Ez a probléma azzal, ha körülveszed magad ”bológató Jánosokkal„, vagy ha csak egy nagyon hosszú asztalnál ülsz velük szemben tárgyalni”. Az Ukrajnába küldött katonákról pedig azt mondta: „félrevezették őket, rosszul képezték ki őket, majd megérkeztek, és olyan öreg ukrán nőket találtak, akik úgy néztek ki, mint a nagymamáik, akik azt kiabálták nekik, hogy menjenek haza”.

Kövess minket Facebookon is!