Boris Johnson: A briteknek nem célja Putyin eltávolítása

2022. március 30. – 16:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Vlagyimir Putyinban nyilvánvalóan nem lehet megbízni. Johnsont a brit parlament egyik bizottságában kérdezték arról is, hogy az amerikai elnök korábban azt mondta, Putyin nem maradhat hatalmon. (Erről itt írtunk bővebben.)

Erre reagálva a brit miniszterelnök kijelentette, hogy ez „nem célja a brit kormánynak”. „Egyszerűen segíteni akarunk, hogy megvédjük Ukrajna népét az abszolút barbár és észszerűtlen erőszaktól. Ezt tesszük” – mondta. (Sky News)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!