Az ENSZ nukleáris megfigyelőközpontjának vezetője Ukrajnába utazott

2022. március 30. – 07:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója Ukrajnába utazott, hogy tárgyaljon az ukrán kormánnyal az ország nukleáris létesítményeinek biztonságáról.

A magas rangú kormányzati tisztviselőkkel folytatott megbeszélések középpontjában az ügynökség azon tervei állnak majd, hogy „sürgős technikai segítséget” nyújtsanak, és segítsenek „elhárítani egy olyan baleset kockázatát”, amik veszélyeztetnék az embereket és a környezetet.

Az orosz erők március 4-e óta tartják megszállva Ukrajna legnagyobb atomerőművét Zaporizzsjánál, február 24-e óta pedig a csernobili atomerőművet is ellenőrzésük alatt tartják. Sőt, az ukrán katonai vezetés arról is beszámolt, hogy Oroszország a csernobili atomerőmű körüli tiltott zónát szerintük lőszerszállításra és -felhalmozásra használja, valamint parancsnoki állomáshelyeket alakít ki az övezetben.

(CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!