Napról napra kevesebb gabonát exportál Ukrajna a világpiacra, ez a Közel-Keleten is konfliktust okozhat

2022. március 27. – 12:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna új mezőgazdasági minisztere, Mikola Szolszkji szerint az ország gabona-exportképessége napról napra romlik, és csak akkor javulna, ha az Oroszországgal folytatott háború véget érne.

Egy televíziós tájékoztatón Szolszkji elmondta, hogy Ukrajna, a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, normális esetben havonta 4-5 millió tonna gabonát exportálna, ami mára mindössze néhány százezer tonnára csökkent.

A Nemzetközi Valutalap vezetője, Krisztalina Georgijeva egy katari fórumon azt mondta, hogy élelmiszer-ellátási problémák és az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt destabilizálódhat a Közel-Kelet, és akár újra egy „arab tavasz” játszódhat le.

„Amikor az árak szárnyalnak, és a szegények nem tudják eltartani a családjukat, akkor az utcára mennek” – mondta.

Az IMF ügyvezető igazgatója azt is hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háborút mielőbb meg kell szüntetni, hogy az ország gabonát tudjon szállítani a világpiacra.

„Minél gyorsabban elmennek a tankok, annál gyorsabban jönnek a traktorok. Júliusig be kell takarítaniuk Ukrajnában, hogy biztosítsuk az élelmiszerárak stabilitását” – mondta Georgijeva.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!