Ferenc pápa: A háborút ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt az törölné ki az embert a történelemből

2022. március 27. – 14:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.

„Mint minden háború, ez is vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára” – jelentette ki a katolikus egyházfő.

Azt mondta, hogy el kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények halnak meg.

A pápa arról is beszélt, hogy Ukrajna megtámadása óta az országban minden második gyerek elveszítette otthonát. „Ez jövőjük elpusztítását jelenti, drámai traumákat okoznak a legkisebbeknek és legártatlanabbaknak, ez a háború állati arca, mivel barbár és szentségtörő” – mondta Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő úgy vélte, a háború elkerülhető, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne szokjunk hozzá, máskülönben „mindannyian bűnösökké válunk miatta”.

Kijelentette, az önpusztítás fenyegetésével szemben az emberiségnek rá kell döbbennie, hogy elérkezett a háború megszüntetésének az ideje: „ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt a háború törölné ki az embert a történelemből”.

A pápa sürgette az összes politikai felelőst, hogy kötelezze el magát a „mártír Ukrajna”, a fegyverek elhallgattatása, valamint a béketárgyalások érdekében. (MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!