Egy ukrán parlamenti képviselő azt mondta, Kijevben már szennyvizet is isznak emberek

2022. március 27. – 13:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leszja Vaszilenko ukrán parlamenti képviselő szerint az emberek éheznek és kénytelenek szennyvizet inni Kijevben, miközben a helyzet országszerte romlik.

A Times rádiónak nyilatkozva Vaszilenko azt mondta, hogy Kijev élelmiszerhiánytól szenved, miközben az emberek pincékben és metróállomásokon kénytelenek lakni.

„Az emberek valóban éheznek étel nélkül, és szennyvizet isznak. Mariupolban emberek ezreit toloncolják át erőszakkal a határon Oroszországba, látszólag biztonságba, de aztán ismeretlen irányba küldik őket, és senki sem hall róluk többé. Az atrocitások tehát mindenütt ugyanazok” – mondta Vaszilenko.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!