Az amerikai külügyminiszter is árnyalni próbálja Biden Putyin-ellenes kijelentését

2022. március 27. – 11:29

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden „Putyin nem maradhat hatalmon” kijelentése után az amerikai külügyminiszter Antony Blinken is igyekszik tisztázni az álláspontjukat.

„Úgy gondolom, hogy az elnök, a Fehér Ház, tegnap este kifejtette.
hogy Putyin elnök egyszerűen nem kaphat felhatalmazást arra, hogy háborút folytasson vagy agressziót indítson Ukrajna vagy bárki más ellen” – mondta Blinken jeruzsálemi látogatása során.

„Mint tudják, és ahogyan azt már többször hallották tőlünk,
nincs rendszerváltási stratégiánk Oroszországban vagy bárhol máshol” – jelentette ki.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!