Akár még vissza is foglalhatják Herszont az ukránok az amerikai hírszerzés szerint

2022. március 26. – 01:33

Másolás

Vágólapra másolva

Azt írja a BBC, hogy Joe Biden amerikai elnök lengyelországi látogatásakor az amerikai védelmi minisztérium egyik magas beosztású képviselője anonimitás mellett azt nyilatkozta újságíróknak, hogy a háború elején elfoglalt Herszon már nincs olyan szoros orosz befolyás alatt, mint korábban, bár még egyik fél sem jelentette be, hogy változás történt volna a térségben.

Az USA hírszerzése szerint az oroszok már 1250 rakétát lőttek ki és naponta 300-szor repülnek Ukrajnában. Megerősítették, hogy az ukránok elsüllyesztettek egy orosz hajót, ami tankokat szállított Bergyanszk felé, és úgy látják, hogy Makariv, Kijev egyik külső kerülte kemény harcok helyszínévé vált.

Egy férfi egy kazettás bomba maradványait cipeli Harkivban – Fotó: Aris Messinis / AFP
Egy férfi egy kazettás bomba maradványait cipeli Harkivban – Fotó: Aris Messinis / AFP

Ettől függetlenül nem látják jelét annak, hogy az oroszok a napokban lerohannák Kijevet, inkább megerősítik a pozíciójukat a főváros körül. Harkivot sem sikerült még elfoglalniuk, és nem is nagyon halad az offenzíva.

Az amerikaiak szerint az orosz erők 15 kilométerre vannak Mikolajivtól, ahonnan egy hete tudósítóink is bejelentkeztek.

Bár két napja az ukránok még cáfolták, hogy az oroszok elfoglalták volna Izjumot, a Pentagon is úgy látja, hogy az oroszok áttörték a városnál lévő védvonalat és a Donbasz felé vonulnak, délre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!