Oroszlánt és farkast mentettek ki egy ukrán állatkertből, nyugtató nélkül kellett őket Romániába szállítani

2022. március 23. – 19:43

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Szimba nevű oroszlánt és egy Akyla nevű farkast kimentettek az ukrajnai Zaporizzsja állatkertjéből, és Romániában szállították őket. Az akcióban részt vevő állatvédő csoport szerint ez egy négynapos, „veszélyekkel teli” küldetés volt, amelyet tovább nehezített a határátlépéssel járó bürokrácia.

Szimba és Akyla összesen négy napot töltött ketrecekben egy furgon hátsó ülésén, az ukrajnai nyugtatóhiány miatt a veszélyes út során végig teljesen éberek voltak. Az oroszlán egy alkalommal könnyebben meg is sérült, amikor a ketrec falának ütődött, de állatorvosok ellátták. A két nagytestű ragadozó végül hétfőn érkezett meg a délkelet-ukrajnai városból a radauti állatkertbe, most már biztonságos távolságban vannak a konfliktustól, és az út fáradalmait is kipihenték.

(AP)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!