A háborút nyilvánosan támogató orosz olimpikon elvesztette a szponzorát

2022. március 23. – 17:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly következményekkel találták szemben magukat azokat az orosz élsportolók, akik részt vettek a Vlagyimir Putyint és az ukrajnai inváziót támogató gyűlésen. Egyikük, Jevgenyij Rilov bukta a szponzori szerződését a Speedóval, és a nemzetközi úszószövetségnél fegyelmi vizsgálat is vár rá – írja a Guardian.

A sífutás, a torna, a műkorcsolya és az úszás érmesei pénteken a Luzsnyiki Stadion színpadán bukkantak fel a Putyin beszéde köré szervezett koncert és szórakoztató program részeként. A sportolók Z betűvel ellátott kabátot viseltek, ez manapság az inváziót támogatók szimbóluma lett Oroszországban és a világban.

A háború miatt a síelés, a torna és a korcsolyázás nemzetközi irányító testületei már mind kizárták az orosz csapatokat a versenyekről. Az úszásnál sokáig nem lépte meg a FINA, csak annyit közölt, hogy az oroszoknak és a beloruszoknak „semleges minőségben” kell majd versenyezniük. Rilov szerdán az Instagramon kijelentette, hogy bojkottálni fogja a júniusi és júliusi úszó-világbajnokságot, hogy kifejezze szolidaritását a más versenyekről kizárt orosz sportolókkal. Nem sokkal később ez is okafogyottá vált, ugyanis az úszószövetség is úgy döntött, kitiltja az orosz és belarusz úszókat a versenyekről.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!