Több nagy robbanást is hallottak kedden Kijevben

2022. március 22. – 12:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Korábban a BBC helyszínen tartózkodó tudósítója egy nagy robbanásról számolt be, a CNN most viszont több robbanást jelentett Kijevből. A munkatársaik szerint a robbanások közül egy kiemelkedően nagy volt – ezt hallhatta a BBC tudósítója –, amely több, utcán parkoló autó riasztóját is beindította.

A CNN hozzáteszi, hogy Anton Geracsenko, a kijevi belügyminisztérium tanácsadója közlése szerint az ukrán légvédelem megsemmisített egy orosz Tocska-rakétát, amelynek maradványai a Dnyeper folyóba zuhantak.

A Tocska egy taktikai ballisztikus rakéta, az oroszok ezt a típust cserélték le részben a 2000-es évek elején az Iszkanderre.

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!