Válogatás nélkül lőtték az oroszok a Mariupolból menekülő családokat, állítja egy menekült

2022. március 22. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mariupolból való menekülése történetét mesélte el a BBC-nek Mikola Trofimenko, a város egyetemének egyik vezetője, Mariupol képviselőtestületének tagja., aki feleségével és 5 éves fiával menekült el, most a nyugat-ukrajnai Lvivben él. Itt próbálják meg újraindítani a mariupoli egyetemet.

Menekülésük előtt heteket töltöttek egy mariupoli óvóhelyen 80 szomszédjukkal együtt.

A Nemzetközi Vöröskereszt által vezetett konvojjal akartak kijutni a városból, és kis híján ez okozta a végzetüket, az autóoszlopot ugyanis megtámadták az oroszok. Több ezer autó alkotta az autóoszlopot, 15 orosz ellenörzőponton kellett áthaladniuk az ukrán kézen lévő Zaporizzsjáig.

Az ukrán ellenörzőpontnál jártak már, amikor az oroszok tüzet nyitottak az autókra, pedig fehér szalag volt az ajtókon, az ablakokon pedig gyerekekre figyelmeztető felirat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!