Brit védelmi minisztérium: Oroszország azért használt hiperszonikus rakétát, hogy elterelje a figyelmet a megrekedt invázióról

2022. március 22. – 01:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország valószínűleg azért vetett be hiperszonikus rakétát, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy megrekedt az ukrajnai inváziója – közölte a brit védelmi minisztérium. Az Egyesült Királyság védelmi tárcája szerint a rakéták nem valószínű, hogy „érdemben befolyásolják” Oroszország ukrajnai hadjáratának kimenetelét.

Oroszország szombaton számolt be arról, hogy hiperszonikus rakétát vetett be az orosz-ukrán háborúban. A célpont egy nyugat-ukrajnai, a magyar határtól alig 150 km-re található földalatti fegyverraktár volt. A Kinzsalt övező kételyekről itt írtuk bővebben.

Joe Biden is megerősítette, hogy az oroszok hiperszonikus fegyvert is bevetettek a háborúban, mint mondta, ezeken a rakétákon lényegében ugyanolyan erejű robbanófej volt, mint más típusú rakétáikon.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!