Az IDEA bútoráruház pótolhatja az IKEA-t Oroszországban

2022. március 22. – 17:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy szentpétervári grafikai stúdió az orosz szabadalmi hivatalnál kérelmezte az „IDEA” márkanév, valamint a hozzá tartozó (nem túl eredeti) logó védjegyének bejegyzését. Az ötlet, hogy lemásolják a svéd IKEA bútoráruház védjegyét, a Luxorta-Service stúdió tulajdonosától, Konsztantyin Kukojevtől származik. Állítása szerint mióta a svéd bútoróriás kivonult az orosz piacról, az IKEA számára terveket készítő cége súlyos veszteségeket könyvelhetett el.

Az IKEA március elején jelentette be, hogy sok más nyugati vállalthoz hasonlóan, ők sem folytatják az oroszországi és belarusz működésüket. Ez az ottani áruházaik üzemeltetésére, a gyártásra, illetve az import- és exporttevékenységekre is vonatkozik. A cég szerint mindez 15 ezer helyi alkalmazottat érint. Emellett 20 millió eurós adománnyal próbálnak segíteni a háború áldozatain.

(Kyiv Post)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!