A Magyar Kézilabda Szövetség buszokkal is segítené a menekülteket

2022. március 22. – 19:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elsők közt segítette élelmiszercsomagokkal és ruházattal az Ukrajnából menekülőket – válaszolta Kocsis Máté, az MKSZ elnöke a Telex kérdésére. A Fidesz frakcióvezetője kedden Veszprémben tartott kampányfórumot, ahol röviden beszélt a kézilabda-szövetséget érintő kérdésekről is. Azt mondta, az MKSZ-nél megkezdődött annak a szervezése, hogy a teljes magyar kézilabdavilág rendelkezésére álló buszokkal és más járművekkel hogyan tudnának segíteni a menekülőknek, együttműködve az ökomenikus segélyszervezettel. Arra a kérdésre, hogy kézilabdacsarnokokat, például az új népligeti arénát megnyitják-e a menekültek előtt, azt válaszolt, hogy ez az egyesületeken, önkormányzatokon múlik, mivel az MKSZ-nek nincs a tulajdonában egy csarnok sem. „Attól függ, hogy mire van szükség. Ha szükség lesz erre, akkor meg fogják nyitni” – mondta Kocsis.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!