Nem tárgyal tovább Oroszország Japánnal a békeszerződésről

2022. március 21. – 20:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem folytatja a békeszerződésről szóló tárgyalásokat Japánnal Oroszország, írja az MTI. A tárgyalásokra eddig azért volt szükség, mert Japán is szankciókat vetett ki Oroszországra Ukrajna megszállása miatt.

Az orosz fél szerint azért nem folytatják a tárgyalásokat, mert Japán „nyíltan barátságtalan álláspontot képvisel”, és arra törekszik, hogy megsértsék az oroszok érdekeit. Ennek értelmében az oroszok is új szankciókat vetettek ki Japánra:

  • leállítják a vízummentes beutazást a Kuril-szigetekre,
  • kilépnek a Japán-szigetek déli vonulatán kialakítandó közös gazdasági tevékenységről folytatott párbeszédből,
  • és blokkolják Japán partneri státusát a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködésben folytatott ágazati párbeszédben.

Japán többek között 300 fajta áru és technológia exportját tiltotta be Oroszországba, mint például félvezetőket, tengeri és repülésbiztonsági, illetve távközlési berendezéseket, katonai rendeltetésű termékekét, beleértve a fegyvereket, a szoftvereket és az olajfinomító berendezéseket is. Ezen kívül szankciókat vetettek ki Vlagyimir Putyinra és orosz üzletemberekre is.

A két ország még a második világháború miatt nem kötött békeszerződést, mivel területi vitájuk van a Kuril-szigetek bizonyos részeivel, mint Iturup, Kunasir és Sikotan vagy a Habomai szigetcsoport miatt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!