Egymillió ember menekülhet Németországba Ukrajnából a német kormány előrejelzése szerint

2022. március 20. – 12:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Németországba menekülő emberek száma a szövetségi kormány új helyzetértékelése alapján nagyságrendekkel meghaladhatja a első becslésékben jelzett 340 ezret, és elérheti az egymilliót – írja a Bild am Sonntag (BamS) című német vasárnapi lap, amit az MTI szemlézett. A lap szerint Annalena Baerbock külügyminiszter azt mondta, hogy ha még tovább tart az orosz erők egyre inkább lakóövezeteket is sújtó „bombazápora”, akkor jóval több ukrán állampolgár kényszerülhet a hazája elhagyására, és Németországban is sokkal több embernek kellene menedéket biztosítani.

A lap azt is írja, hogy a német nyelvterület egyik legelismertebb menekültügyi szakértője, Gerald Knaust, az Európai Stabilitási Kezdeményezés (ESI) vezetője a menekültek EU-s tagországok közötti elosztását sürgeti. Knaust szerint ki kell építeni egy légihidat a többi között Spanyolországba, Portugáliába, Franciaországba és Nagy-Britanniába, „különben március végéig nem egymillióan, hanem kétmillióan érkeznek Németországba és Ausztriába” – mondta a szakember.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!