Egyéves kisgyerek halálát kérik számon a kanadai rendőrségen

2022. március 19. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos hibát követhettek el kanadai rendőrök, amikor letartóztattak egy őslakos asszonyt ahelyett, hogy hittek volna neki, és ezzel hozzájárulhattak ahhoz, hogy a nő 13 hónapos kisfia meghalt.

A tragédia, amely komoly társadalmi felháborodást váltott ki, még február 10-én történt. A BBC cikke szerint a rendőröket családon belüli erőszakhoz riasztották a Kyla Frenchman nevű asszony otthonához. A nő kint, az épületen előtt állva fogadta őket, elmondta, hogy a partnere kidobta a lakásból, és attól tart, hogy a 13 hónapos kisfia, Tanner Brass, aki odabent maradt a férfival, veszélyben van.

A asszony szerint a rendőrök ekkor azt mondták neki, hogy várjon tovább kint, ők pedig bementek a társasházba, de rövidesen vissza is jöttek azzal, hogy senki nem nyitott ajtót. Frenchman ekkor követelni kezdte, hogy nézzék meg, jól van-e a kisfiú, mire a rendőrök letartóztatták azon a címen, hogy a gyanú szerint valamilyen tudatmódosító szer befolyása alatt áll. Az anya tagadja, hogy részeg lett volna.

Néhány órával később gyerekgyilkosság miatt riasztották ugyanehhez a lakáshoz a rendőrséget. Tannert holtan találták. Az apát, Kaij Brasst letartóztatták és később vádat emeltek ellene gyilkosságért. A kisfiú halálának pontos körülményeit kutató nyomozás jelenleg is tart.

Az anya péntekre sajtótájékoztatót hívott össze, ahol arról beszélt, hogy könyörgött a segítségért a rendőröknek, ehelyett őt vádolták ittassággal, őt bilincselték meg, és őt dugták be egy zárkába. Frenchman mellé állt az FSIN (Federation of Sovereign Indigenous Nations) nevű őslakos szervezet. Az egyik vezető, Heather Bear

feltette a kérdést: ha ezeket a rendőröket egy fehér családhoz riasztják családon belüli erőszak miatt, és tudomást szereznek róla, hogy egy kisgyerek veszélyben lehet, vajon akkor is úgy jártak volna-e el, hogy letartóztatják az anyát és utána továbbállnak.

Prince Albert rendőrkapitánysága közleményt adott ki, amelyben tragédiának nevezték a kisgyerek halálát. A hónap elején Jon Bergen rendőrkapitány felfüggesztette az érintett két rendőrt. Őslakos szervezetek Bergen lemondását is követelik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!