Zelenszkij: Kijev körül már több mint harminc települést foglaltunk vissza

2022. március 18. – 19:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a pénteki videóüzenetében azt mondta, hogy az Ukrajna elleni teljes körű háború kezdete óta mostanáig az ukrán erők Kijev megyében több mint harminc települést foglaltak vissza, amelyeket ideiglenesen megszálltak az orosz csapatok.

Olekszandr Hruzevics, az ukrán szárazföldi erők parancsnokhelyettese az ukrajnai médiaközpontban tartott pénteki tájékoztatóján azt mondta, hogy az ukrán csapatok már a harmadik védelmi gyűrűt építik ki a főváros, Kijev körül. Állítása szerint a Dnyeper (ukránul Dnyipro) folyó jobb partján, a fővárostól 70 kilométerre állították meg az orosz erőket, amelyek ezért csak rakétatámadásokat tudnak végrehajtani Kijev ellen. Hozzátette, hogy a bal parton is megállították a támadók előrenyomulását.

Hruzevics szerin jól működik a légvédelem a főváros és környéke felett, de azt elismerte, hogy ennek ellenére csapódnak be rakéták a településeken lakóházakba és infrastrukturális létesítményekbe. „Két fő irányból hajt végre az ellenség rakétacsapásokat: a Fekete-tenger és Belarusz felől” – mondta.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!