Élve jönnek elő a civilek a lebombázott mariupoli színházból

2022. március 17. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

Élve kerülnek elő az emberek abból az óvóhelyként használt színházból, amit szerdán ért találat Mariupolban.

„Egy szörnyű éjszaka után, amikor semmiről sem tudtunk, most végre jó híreket kaptunk Mariupolból, a háború 22. napjának reggelén. A bombabiztos óvóhely képes volt kitartani. A romokat kezdik eltakarítani. Az emberek élve jönnek ki”, írta a Facebookon a régió vezetője, Szergej Taruta.

Az egyelőre viszont nem világos, hogy ez azt jelenti-e, hogy az épületben mindenki túlélte a találatot, és vannak-e sérültek. A színházban a hírek szerint körülbelül ezren kerestek menedéket. Két nappal ezelőtt készült műholdképek szerint még az is fel volt írva a színházra nagy betűkkel, oroszul, hogy gyerekek is vannak az épületben.

Az orosz védelmi minisztérium szerdán tagadta, hogy légicsapást hajtott volna végre egy mariupoli színház ellen, írta a RIA orosz állami hírügynökség. (CNN, BBC, Guardian)

A mariupoli színház március 16-án – Fotó: pavlokyrylenko_donoda / Telegram / AFP
A mariupoli színház március 16-án – Fotó: pavlokyrylenko_donoda / Telegram / AFP

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!