Az ukránok megerősítették: Melitopol polgármestere újra szabad, becserélték kilenc orosz katonára

2022. március 17. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán elnöki hivatal vezetője szerint szabadon engedték az oroszok Melitopol város polgármesterét kilenc elfogott orosz sorkatonáért cserébe. Ivan Fedorovot az ukránok állítása szerint az orosz erők március 11-én rabolták el az ostromlott városból. Az esetről egy térfigyelő kamerás videót is közreadtak. A szabadulásról korábban voltak már hírek, de most erősítették meg hivatalosan.

A Guardian idézte Darija Zarivnát, Zelenszkij elnök sajtószóvivőjét, aki az ukrán Interfax hírügynökségnek azt mondta: „Ivan Fedorovot kiszabadították az orosz fogságból. Oroszország kilenc fogságba esett katonát kapott cserébe, akik 2002-ben és 2003-ban születtek. Ők valójában gyerekek.”

Zelenszkij csütörtök este egy beszédében megerősítette, hogy Fedorovot kiszabadították. Az ukrán elnök elmondta, hogy az oroszok megpróbálták együttműködésre bírni Fedorovot, de ő ellenállt. „Nem adta fel. Ahogy mi mindannyian kitartunk. Mindannyian. Ahogy mi sem adjuk fel. Mert mi ukránok vagyunk. És mi mindig megvédjük a sajátjainkat” – fogalmazott. A Sky News egy felvételt is közzétett, amin Zelenszkij állítólag Fedorovval beszél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!