Május elejére várja a háború végét az ukrán elnök tanácsadója

2022. március 15. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Olekszij Arisztovics, az ukrán elnöki kabinet tanácsadója a Reuters kérdésére vázolta fel a háború lefolyásának és befejezésének lehetséges forgatókönyveit. A legvalószínűbb esetnek azt tartja, hogy május elejére az oroszok teljesen kifogynak az erőforrásokból, és kénytelenek lesznek visszavonulni Ukrajnából. Elképzelhető opcióként beszélt arról is, hogy a Kreml aránylag hamar, 1-2 héten belül belemegy a békekötésbe és a csapatai visszavonulásába; illetve teljesen őrült, de lehetséges forgatókönyvként említette azt is, hogy Putyin még erősebben beleáll az invázióba, Szíriából importált, illetve gyorstalpalóban, pár hét alatt kiképzett friss katonák bevetésével.

Arisztovics arra is figyelmeztet, hogy az esetleges békekötés még jó ideig csak papíron fog békét jelenteni, akár egy évig is lehetnek még kisebb-nagyobb összecsapások az orosz kivonulás után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!