Ezekkel a forgalomkorlátozásokkal számoljon ma Budapesten

2022. március 15. – 09:03

Másolás

Vágólapra másolva

A március 15-i rendezvények és gyűlések miatt Budapest számos részén forgalomkorlátozások lesznek kedden. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója szerint a II., III., V., VI., VII., VIII., IX., XI. és XIII. kerület érintett.

A behajtási, megállási tilalmak és lezárások részletes, térképpel is kiegészített listája a police.hu oldalán, itt érhető el. Egyebek mellett lezárják

  • a Bródy Sándor utcát a Pollack Mihály tér és a Múzeum körút között,
  • a Műegyetem felső rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között,
  • a Múzeum utcát, az Ötpacsirta utcát, a Pollack Mihály teret,
  • Déltől:
  • az Árpád fejedelem útját a Szépvölgyi út és a Margit híd között,
  • a Pacsirtamező utcát, Lajos utcát a Pacsirtamező utca és az Árpád fejedelem útja között,
  • a Bem felső rakpartot a Bem tér és a Margit híd között,
  • az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és a Kodály körönd között,
  • a Váci utat a Nyugati tér és a Ferdinánd híd között,
  • a Bajcsy-Zsilinszky utat,
  • a Károly körutat,
  • a Műegyetem felső rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Goldmann György tér között,
  • a Pázmány Péter sétányt,
  • a Dombóvári utat a Budafoki út és a Pázmány Péter sétány között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják:

  • 6 órától 19 óráig az Alkotmány utcát, Garibaldi utcát, Akadémia utcát, Szalay utcát, Balassi Bálint utcát, Széchenyi felső rakpartot a Kossuth tér és a Jászai Mari tér között, Honvéd utcát.
  • 12 órától 15:30-ig a Bem felső rakpart – Gyóni Géza tér – Lipthay utca – Margit körút – Margit híd – Szent István körút – Nyugati tér – Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca útvonalat.
  • 13 órától 15 óráig a Március 15. tér – Petőfi tér – Belgrád felső rakpart – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért tér – Budafoki út – Bertalan Lajos utca – Műegyetem felső rakpart útvonalat.

Az ünnepi rendezvények a tömegközlekedést is befolyásolják. A BKK itt gyűjtötte részletesen, tételesen össze a március 15-i tudnivalókat, többek közt azt, hogy hogyan érdemes megközelíteni a rendezvények helyszíneit, illetve hogy például:

  • a Kossuth Lajos téri rendezvények miatt a 2-es és 2M villamos már március 14-én hajnaltól március 16-án 6:30-ig dél felől csak a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) megállóig közlekedik.
  • várhatóan a 12:00 és 15:30 közötti időszakban lezárják a Margit hidat és a Szent István körutat, ezért a 4-es és a 6-os villamos a dél-budai végállomások és az Oktogon között közlekedik.
  • ugyanebben az időszakban a budai fonódó villamosok délről a Széll Kálmán térig (17-es) és a Batthyány térig (19-es, 41-es), északról a Szent Lukács Gyógyfürdőig járnak.
  • 12:00 és 18:00 között, amíg részlegesen lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat a Váci út és az Andrássy út között, Dél-Pest felől az M3-as metrópótló, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös autóbusz, valamint a 72M trolibusz a Deák Ferenc térig közlekedik. A másik irányban, észak felől az M3-as metrópótló az Oktogonig, a 72M és 73M trolibusz a 76-os vonalán a Jászai Mari térre jár, a 15-ös és a 115-ös busz a Lehel térig közlekedik.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!