Több ukrán városban már csak tömegsírokba tudják temetni a bombázások áldozatait

2022. március 14. – 14:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ostromlott Mariupolban újra megnyitottak egy használton kívüli temetőt, annyira sok a halott, hogy több helye csak tömegsírokba tudják temetni a bombázások civil áldozatait is, derül ki a BBC riportjából.

A városban az ukrán vezetés szerint hétfőig 2500 ember vesztette életét, a városi tanács szerint az áldozatok döntő többsége, 2100 ember civil volt.

A brit közmédiának nyilatkozott Szerhij Orlov, a város alpolgármestere, aki azt mondta, hogy a civil áldozatokat most már nem tudják magánsírhelyekre temetni, ugyanis a temetők a városon kívül, azaz az oroszok által ellenőrzött területeken fekszenek.

Forrás: Szerhij Orlov, Mariupoli alpolgármestere
Forrás: Szerhij Orlov, Mariupoli alpolgármestere

A városban, ahol már 11 napja nincs áram, fűtés, csatornázás, víz és élelmiszer ellátás sem az alpolgármester szerint, a holttesteken város utcaseprői és útjavító munkásai gyűjtik az utcákon, de a szinte folyamatos támadások miatt volt, aki eközben a munka közben vesztette életét.

Az intenzív orosz bombázások miatt, több másik városban is kénytelenek civil áldozatok tucatjait tömegsírokba temetni.

A Kijev északnyugati elővárosának számító Bucsában a kórház dolgozói már a múlt hét közepén tömegsírokat ástak. Az orosz csapatok aztán szombaton elfoglalták a bucsai kórházat, és távozásra szólították fel az ottdolgozókat.

Csernyihivben a légitámadások és bombázások áldozatait jelenleg egy ideiglenes temetőnek nevezett tömegsírba temetik. A Kijevtől 100 kilométerre északra fekvő város egyik képviselője a a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Csernyihiv fő temetője jelenleg megközelíthetetlen, mivel az orosz csapatok három oldalról körülvették a várost. A csernyihivi vezetés ugyanakkor azt tervezi, hogy ha véget ér a háború, újra temetik a halottjaikat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!