ENSZ: Legalább 636 civil halt már meg, 2,8 millióan menekültek el

2022. március 14. – 17:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnapig legalább 636 civil áldozata volt az ukrajnai háborúnak az ENSZ emberi jogi szervezetének (OHCHR) közleménye szerint. Eszerint a megelőző naphoz képest 40 újabb civilről tudják biztosan, hogy meghalt. Az összes áldozat közül 46 volt gyerek. További 1125 fő sérült meg a harcokban. Az ENSZ szerint az áldozatok többségének halálát nagy hatóterülettel rendelkező robbanófegyverek, köztük nehéztüzérségi bombázás, többrakétás rakétarendszerek lövedékei, valamint rakéta- és légicsapások okozták. A valós szám feltehetően jóval nagyobb, mint az igazolt esetek száma.

Egy másik közleményben az ENSZ menekültügyi szervezete (IOM) azt írta, hogy hétfőig több mint 2,8 millió ember menekült el Ukrajnából a háború kezdete óta. Közülük 127 ezer fő nem ukrán állampolgár. Az ENSZ gyerekjogi szervezete (UNICEF) pedig azt közölte, hogy a háború több mint 7,5 millió gyerekre van „pusztító hatással”.

(CNN, CNN)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!