Bombafenyegetés miatt riasztották egy Moszkvába tartó szerb repülőjárathoz a magyar Gripeneket

2022. március 14. – 19:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Riasztották a Magyar Honvédség légvédelmi készültséget ellátó Gripenjeit hétfő kora délutáni egy Belgrád–Moszkva útvonalon haladó, szerb lajstromjelű, civil Airbus A-319-es repülőgép miatt – írja az MTI a Honvédelmi Minisztérium (HM) közleménye nyomán.

A HM szerint a belgrádi irányítótorony a polgári légi irányítással olyan információt közölt, hogy a repülőgép fedélzetén bomba van. A gépet a magyar–szlovák határnál visszafordították, miközben a NATO déli Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztotta a Gripeneket, amelyek rövid időn belül azonosították a szerb A-319-es repülőgépet, és biztosították annak kikísérését Magyarország légteréből, Szerbia irányába. A magyar Gripen géppár addig maradt a határmenti légtérben, amíg a visszafordított repülőgép le nem szállt Belgrádban – írta a HM.

Néhány napon belül ez már a második bombariadó volt egy Moszkvába tartó szerb repülőgépen: múlt pénteken szintén az Air Serbia légitársaság egy Belgrádból indult gépével történt ugyanez. Az a riadó hamisnak bizonyult, a mostani esetet még vizsgálják – írta korábban az MTI. Ezen a második gépen 125 utas és a személyzet öt tagja tartózkodott.

A napokban több bírálat is érte Szerbiát, amiért nyerészkedni akar az Oroszország ellen bevezetett európai szankciókon, mert miután az európai országok betiltották az Oroszországba tartó repülőjáratokat, az Air Serbia megtöbbszörözte a Moszkvába tartó járatai számát. Urmas Paet észt európai parlamenti képviselő a közösségi médiában például azt írta, hogy véleménye szerint az Air Serbia gépeit is ki kellene tiltani az európai légtérből.

Aleksandar Vučić szerint ismét „lincselési kampány” folyik Szerbia ellen, amiért nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben. Mint mondta, Törökország, a közel-keleti és ázsiai országok is repülnek Moszkvába, ellenük azonban senki nem szólal fel. Nem szólalnak fel a NATO-tag Törökország vagy az olaja miatt fontos közel-keleti országok ellen, pedig onnan több járat indul – mondta. Vučić szerint Szerbia készen áll arra, hogy visszaállítsa az ukrajnai háború kitörése előtti járatszámot, vagyis naponta csak egy gép indul majd az orosz fővárosba, de előtte mindenképpen el kell indulniuk azoknak a gépeknek, amelyekre már megváltották a jegyeket.

Az Air Serbia részvényeinek 51 százaléka a szerb állam, 49 százaléka pedig az Egyesült Arab Emírségek Etihad nevű légi közlekedési vállalatának a tulajdonában van.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!