Nyolc rakétát lőttek ki az oroszok a lengyel határnál fekvő kiképzőközpontra

2022. március 13. – 06:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A lvivi regionális katonai adminisztrációra hivatkozva a Reuters jelentése arról ír, hogy nyolc rakétát lőttek ki az ukrajnai Nemzetközi Békefenntartó és Biztonsági Központra – ez az a katonai kiképzőközpont, aminek a javorivi katonai gyakorlótere mindössze 17 kilométerre fekszik a lengyel határtól.

A katonai bázis irányából sűrű füstoszlopokat látni Lvivben is a Guardian tudósítója szerint. A nyolc rakétát magyar idő szerint reggel 5 órakor lőhették ki az oroszok.

A támadás tényét Lviv polgármestere, Andrij Szadovij is megerősítette. Facebook-posztjában arról írt, egyelőre még gyűjtik az információkat az esetleges áldozatokról és a támadással okozott károkról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!