Már az orosz köztévében is megjelent néhány vendég, akik eltérnek az állami forgatókönyvtől

2022. március 12. – 00:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A héten az orosz köztévé két vendége is megkérdőjelezte a különleges katonai művelet mögötti logikát – írja a Moscow Times. Vlagyimir Putyin egyik legfőbb propagandistája, Vlagyimir Szolovjev műsorában először Karen Saknazarov rendező tért el a kormányzati forgatókönyvtől, amikor arról beszélt, hogy nem nagyon tudja elképzelni, hogy nézne ki nagyobb városok, mint például Kijev elfoglalása.

Saknazarov általában pro-Putyin, néhány éve aláírta a Krím-félsziget elfoglalását támogató nyilatkozatot. Szolojev műsorában azt is mondta, hogy szerinte le kéne állítani a műveletet, mert ha az elkezd átfordulni humanitárius katasztrófába, akkor még a szövetségeseik is elfordulhatnak Oroszországtól.

Ugyanebben az adásban Szemjon Bagdasarov is felszólalt a háború ellen.

„Tényleg bele kell mennünk egy újabb, de még rosszabb Afganisztánba?”

– tette fel a kérdést.

Oroszországban az invázió kezdete után még szorosabb állami kontroll alá vették a médiát, börtön járhat azért, ha valaki nem a propagandával megegyező módon beszél a katonai műveletről.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!