Nyolcvanegy embert végeztek ki egyetlen nap alatt Szaúd-Arábiában

2022. március 12. – 18:49

Másolás

Vágólapra másolva

Nyolcvanegy embert végeztek ki egyetlen nap alatt Szaúd-Arábiában – közölte a helyi belügyminisztérium szombaton.

Az MTI beszámolója szerint 73 szaúd-arábiai, hét jemeni és egy szíriai állampolgárt különféle bűncselekményekért – egyebek között gyilkosságért és terrorizmusért – ítélték el.

A kivégzettek között volt 37 olyan szaúdi, akiket ugyanabban az ügyben ítéltek el. Ők biztonsági tisztségviselőket akartak meggyilkolni, illetve rendőrőrsökön és rendőrségi konvojokon ütöttek volna rajta, legalábbis a vádak szerint.

A jemenieket a síita húszi lázadókhoz köthető terrorcsoport létrehozásával vádolták. A rijádi belügyminisztérium szerint az elítéltek egyebek között fegyvercsempészettel, emberrablással, kínzással, nemi erőszakkal és fegyveres rablással hozhatók kapcsolatba. A kivégzésekre szombaton került sor, miután a királyi ház megerősítette a halálos ítéleteket.

Emberi jogi aktivisták korábban többször kifogásolták a kivégzések gyakoriságát Szaúd-Arábiában. 2021 januárja és júliusa között negyven emberen hajtották végre a halálos ítéletet. 2019-ben egy nap alatt 37 embert végeztek ki a királyságban, ami nagy nemzetközi felháborodást váltott ki. Azzal vádolták az országot, hogy nem biztosít tisztességes eljárást a vádlottaknak, akikből sokszor kínzással csikarják ki a vallomást.

Jogvédő szervezetek szerint az elítéltek jelentős része a szaúd-arábiai síita kisebbség tagja. 2016 januárban 47 embert végeztek ki egyetlen nap alatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!