Ukrajna ismét új evakuációs útvonalakat próbál megnyitni

2022. március 11. – 10:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ukrajna pénteken több régióban is megpróbálja megnyitni az evakuálási folyosókat – közölte Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes a CNN szerint. A bejelentett, de Moszkvával nem egyeztetett útvonalak között szerepelnek az alábbiak:

A Mariupolból és Volnovahából induló utakat az elmúlt héten többször is elzárták vagy megközelíthetetlenné tették az orosz erők heves támadásai. Izjumban eddig sikeresebb volt az emberek evakuálása, ebből a városból csütörtökön 44, összesen nagyjából 2000 embert szállító evakuációs busz tudott elindulni.

Enerhodarból Zaporizzsjába érkező menekültek az egyik evakuálást végző buszon 2022. március 9-én – Fotó: Dmytro Smoliyenko / NurPhoto / AFP
Enerhodarból Zaporizzsjába érkező menekültek az egyik evakuálást végző buszon 2022. március 9-én – Fotó: Dmytro Smoliyenko / NurPhoto / AFP

Verescsuk azt is közölte, hogy az ostromolt főváros, Kijev környékéről (többek között Bucsából és Hosztomelből), illetve a Kijevtől nyugatra fekvő Zsitomir városából is nyitnának evakuálási folyosókat.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!