Már több mint nyolcórás a várakozási idő a Romániából kilépők számára a borsi határátkelőnél

2022. március 10. – 12:33

frissítve

Vig Emese
Vig Emese
Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 8 órás várakozási időt regisztráltak csütörtök reggel a román–magyar határon, a borsi határátkelőnél. A határrendészet hivatalos oldala személygépkocsik esetében 500 perces, azaz több mint 8 órás várakozási időt mutatott romániai idő szerint 9 óra környékén. A Bors II határátkelőnél pedig a sofőröknek 350 percet (közel 6 órát) kellett várakozniuk.

A határrendészet szerint nagyon sok ukrán állampolgár hagyja el az országot, a magyar oldalon pedig kevesen fogadják őket.

Azóta sem sokkal jobb a helyzet, román idő szerint 12 órakor Borsnál 400, Bors II-nél továbbra is 350 perces várakozást jelez a határrendészet hivatalos oldala (képünkön). Ugyanakkor Szatmár megyében, a petei határátkelőnél 240, az Arad megyei Nagylak II esetében pedig 150 perc a várakozási idő. Az érmihályfalvi határátkelőnél 30, a székelyhídi határátkelőnél 60, a csanádi határátkelőknél pedig 40 perces várakozásra lehet számítani.

Azoknak, akik Magyarországra szeretnének utazni Romániából, érdemes Nyíregyháza, Békéscsaba, esetleg a Szeged felé vezető határátkelőket használni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!