Az új évszázadnak a Putyin-érával kell kezdődnie, érti?

„Nem vagyok fölkészülve erre, Borisz Nyikolajevics.”

Borisz Jelcin önéletrajzi könyve, az Éjszakai naplójegyzetek szerint ez volt Vlagyimir Putyin válasza arra, amikor 1999. december 14-én kedden délelőtt a moszkvai Gorki 9.-ben lévő elnöki rezidencia dolgozószobájában felkérte Oroszország ügyvezető elnöki posztjára. „Tudja, Borisz Nyikolajevics, elég nehéz kenyér ez” – tette még hozzá Putyin.

Jelcin – hogy időt nyerjen – elkezdett magáról beszélni, mit érzett, amikor neki kellett felelős beosztásokat elvállalni, majd folytatta Putyin puhítását: „Szeretnék ebben az évben leköszönni, Vlagyimir Vlagyimirovics. Ebben az évben. Ez nagyon fontos. Az új évszázadnak új politikai korszakkal, a Putyin-érával kell kezdődnie, érti? Valaha én is egészen másként képzeltem az életemet. Nem tudtam, hogy ilyen irányt vesz. De választanom kellett. Most az ön kezében a választás.”

A memoár szerint Putyin habozott, Jelcin megunta a kérlelést, sürgetni kezdte hát: „Tehát mit szól hozzá? Még nem válaszolt” – mondta Jelcin.

„Egyetértek, Borisz Nyikolajevics” – felelte Putyin.

Új generáció veszi át a helyét

„Drága barátaim, kedveseim! Ma fordulok utoljára hozzátok újévi üdvözlettel. És ez még nem minden. Ma szólok hozzátok utoljára orosz elnökként” – fordult Jelcin a tévénézőkhöz két és fél héttel később, 1999. december 31-én. Elmondta, hogy az évszázad utolsó napján visszavonul, hazugság, hogy ragaszkodni akarna hatalmához, Oroszország most bebizonyítja, hogy kulturáltan is le lehet vezényelni a váltást.

A jelölt neve, aki mellesleg pár hónapja töltötte be a miniszterelnöki posztot, már nem okozott meglepetést a tévénézőknek. Túl régóta tartott már a casting a miniszterelnöki székben: Viktor Csernomirgyin 1998. márciusi távozása és Putyin 1999. augusztusi kinevezése között a Kreml három miniszterelnököt fogyasztott el.

Beszéde vége felé így szólt Jelcin: „Elmegyek. Megtettem mindent, amit tudtam. Nem az egészségem, hanem a körülmények összessége miatt távozom. Új generáció veszi át a helyemet, azoknak a generációja, akik többet és jobban tudnak tenni. Az alkotmánnyal összhangban rendeletet írtam alá, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin miniszterelnököt bíztam meg az elnöki teendők ellátásával.”

Hallgasson a szívére, bízzon érzéseiben

Putyin 1996–97-ben tűnt fel a Kremlben különféle beosztásokban. Jelcin úgy emlékezett, hogy rögtön felfigyelt az akkor negyvenes évei közepén járó férfira, aki a KGB drezdai kiküldetésből hazatérve szerelt le 1990-ben, majd 1996-ig Szentpéterváron a polgármesteri hivatalban dolgozott, és Anatolij Szobcsak polgármester bukása után került Moszkvába.

„Putyin mintaszerűen világos, áttekinthető jelentéseket adott át – áll Jelcin visszaemlékezésében. – Más kabinetfőnök-helyettesekkel ellentétben, akik lépten-nyomon törekedtek elém teregetni Oroszország és a világ jövőjéről alkotott elképzeléseiket, Putyin nem törekedett szóba elegyedni velem. Inkább úgy látszott, igyekszik minden személyes elemet kiküszöbölni az érintkezésünkből. Pontosan ezért akartam még többet beszélni vele.”

Jelcinnek tetszettek a villámgyors reakciói, a higgadt természetessége, felkészültsége, hűvössége. Az ország közben válságról válságra bukdácsolt, pénzügyi válság, csecsen háború, sztrájkoló bányászok. Kellett egy erőskezű vezető a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) élére, Jelcin 1998 nyarán Putyinban találta meg ezt a vezetőt, rá egy évre pedig már miniszterelnöknek nevezte ki. Igazából már ekkor eldőlt, hogy a 2000-es elnökválasztáson nem Jelcin, hanem Putyin lesz a hatalom jelöltje.

Jelcin a memoárjának utolsó fejezetében felidézi néhány hónappal későbbi moszkvai találkozóját Bill Clintonnal, az Egyesült Államok elnökével. Immár nyugdíjasként érdeklődött utódjáról, Vlagyimir Putyinról, mire Clinton így felelt: „Jó, erélyes vezető. Tudom, hogy Oroszországban óriási tekintélynek örvend, de még csak az első lépéseket teszi, és amennyiben kimagasló politikussá akar válni, nem árt, ha inkább hallgat a szívére, és megbízik az érzéseiben.”

Na jó, és mi a valóság?

És akkor most felejtsük is el a fentieket. A dolgok, különösen a Kremlben, a legritkább esetben mennek úgy, hogy az öregedő, betegeskedő vezetőnek megtetszik a hivatali folyosón a jó svádájú fiatalember, akivel egyre sűrűbben ül le beszélgetni, végül felkéri, legyen az utódja.

Több dolognak kellett passzolnia, ilyen volt például egy 18 pluszos kompromittáló felvétel, amin Jurij Szkuratov állami főügyész – aki éppen a Jelcin család korrupciós ügyeit kezdte volna vizsgálni – két nő társaságában látható félreérthetetlen helyzetben. Putyin ekkoriban már FSZB-elnök volt, a felvételhez – akár valódi, akár hamisítvány – az FSZB-nek kellett hogy köze legyen. Szkuratov sietve távozott, Jelcin hálás volt.

Putyin miniszterelnöki kinevezésével párhuzamosan – Jelcin memoárja erről sem szól – dolgozták ki a Jelcin családjának és szövetségeseinek sérthetetlenségét biztosító garanciákat. És valóban, Putyin, immár elnökként, évekig dolgozott együtt a Jelcintől örökölt miniszterelnökkel és az elnöki adminisztráció vezetőjével. Jelcin lányának és harmadik férjének üzleti ügyeit se bolygatta senki.

1999 szeptemberében oroszországi lakóházak elleni merényletekben több száz ember vesztette életét. Egyesek, például a londoni száműzetésben polóniummérgezésben meghalt egykori FSZB-alezredes, Alekszandr Litvinyenko szerint a terrorakciók mögött az FSZB állt. Az események hatására Putyin a felelős és határozott államférfi pózába vághatta magát, akire lehet számítani a nehéz időkben. És megindította a második csecsen háborút.

És ott vannak az oligarchák, Viktor Vekszelberg, Borisz Abramovics, Borisz Berezovszkij, akik vagy magukról állították, vagy róluk mondták, hogy közük van Putyin felemelkedéséhez.

Putyin végül 2000 márciusában a szavazatok 53,4 százalékát megszerezve nyerte az elnökválasztást a 29,5 százalékot elérő Gennagyij Zjuganov előtt. Az elnök a későbbiekben ügyelt rá, hogy soha ilyen szoros ne legyen az elnökválasztás.