A Pentagon szerint nem működőképes a lengyelek MiG–29-es vadászgépek átadásáról szóló ötlete

2022. március 9. – 00:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Pentagon elutasítja Lengyelország azon javaslatát, miszerint a lengyelek készek lennének azonnal és ingyenesen eljuttatni minden MiG–29-es vadászrepülőgépét a németországi Ramstein légitámaszpontra, hogy az Egyesült Államok Ukrajna rendelkezésére bocsáthassa őket.

A Pentagon szerint a lengyelek ötlete ugyanis nem működőképes, és túl komplex problémákat hordoz magában. A Pentagon sajtótitkára, John Kirby ennek ellenére arról beszélt, hogy fel fogják venni a kapcsolatot a lengyel kormánnyal. Kirby úgy fogalmazott,

„Továbbra is konzultálunk Lengyelországgal és a többi NATO-taggal erről a kérdésről, illetve az ezzel járó logisztikai kihívásokról, de nem gondoljuk, hogy Lengyelország javaslata tartható lenne.”

A Pentagon szerint a kérés túl kockázatos, ugyanis az USA és a NATO is el akarja kerülni az Oroszországgal szembeni nyílt konfliktust.

A hétvégén az Egyesült Államok megerősítette, hogy dolgoznak egy megállapodáson Lengyelországgal, hogy el tudják látni vadászgépekkel Ukrajnát. A mostani lengyel ajánlatért cserébe Lengyelország azt kérte, hogy az Egyesült Államok lássa el őket hasonló képességű, használt vadászgépekkel, amelyeknek a vásárlási feltételeiben készek azonnal megállapodni. A lengyel kormány emellett felszólította a többi NATO-tagállamot is, hogy amennyiben van MiG-29-es gépük, járjanak el hozzájuk hasonlóan.

(cnn)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!