Óvóhelyeken élnek, lövöldözés közben menekülnek az ukrán állami gondozott gyerekek

Mi történik a háborúban azokkal a gyerekekkel, akik a szüleik nélkül élnek? Ukrajnában 98 ezer gyermek él állami gondozottként intézetben, 64 ezren nevelőszülői családokban. Az SOS Gyermekfalvak közel 20 éve van jelen az országban a bombázott településeken. A gyerekek nagy része ebben a pillanatban is rögtönzött óvóhelyeken, pincékben rejtőzködik a bombák elől.

A bombázások és a rakétatámadások egyre súlyosabbak, már nemcsak a katonai objektumokat, hanem a civil lakóépületeket is érintik. Körülbelül 4 millió gyermek él a háborús övezetben, közülük 1,5 millióan a jelenleg támadás alatt álló településeken. Az ukrán SOS száznyolcvan, szülők nélkül élő gyermekről gondoskodik nevelőszülői családokban. További közel kétezer hátrányos helyzetű gyermeknek és családjának nyújtanak különböző támogató szolgáltatásokat. Mindannyiukat próbálják kimenekíteni az országból. Van, aki mégis maradna, nem akarja elhagyni a hazáját. A családok óvóhelyeken töltik napjaikat.

„Az evakuálás gyakran lövöldözés közben történik. Volt olyan eset, amikor a lövöldözés pontosan az evakuálás pillanatában kezdődött. Választani kell a kockázatok között. Elszigetelődünk egy teljesen elzárt településen, ahol nincs áram, nem jutunk gyógyszerekhez, nincs fűtés. Vagy vállalod a kockázatot, hogy evakuálsz, tudva, hogy lövöldözés kezdődhet, és lehet, hogy nem jutsz ki élve. Tudunk egy gyermekotthonról, ahol körülbelül 50 gyermek él Vorzelben, Kijev közelében, és öt napja van elszigetelve. Senki sem tudja, mi történik ott. Senki sem tud bejutni” – mondja Daria Kaszjanova, az ukrán SOS Gyermekfalvak országos programfejlesztési igazgatója.

A Kijevben élő gyerekek, akik a fővárosban rekedtek, napok óta szinte folyamatosan az óvóhelyen tartózkodnak. A hideg földön alszanak felöltözve.

„Vannak pincék, ahol több száz gyerek van. A pincében, ahol én voltam, volt egy kis víz és kenyér. Most semmit sem lehet venni. A boltok már nem működnek az elzárt városokban. Az élelmiszer gondot jelent. Nincs fűtés, éjszaka mínusz 8 Celsius-fok volt a hőmérséklet. Az elzárt városokban nincs áram, az emberek nem tudják feltölteni a telefonjaikat, nem tudják használni a generátorokat, mert nincs üzemanyag a működtetésükhöz. Sok csecsemő is van a pincékben. Az anyák nem tudják őket szoptatni, mert sokuknak kezd elfogyni a teje, nem tudnak nekik tápszert adni, mert nem kapható. Sok gyermeket komolyan veszélyeztet az éhhalál” – mondja Kaszjanova.

A légitámadások között az SOS pszichológusa, Okszana Nasibulina játékosan tanítja a gyerekeket arra, hogyan kell elbújni, hogyan védjék magukat a támadások alatt. Megpróbálja minimalizálni a gyerekeket ért traumát, és amennyire csak lehetséges, játékká tenni a menekülést.

„A gyerekek eleinte zárkózottak voltak, de aztán megnyíltak, és mindegyikük elkezdett beszélni a félelmeiről. Arról, hogyan élték meg és aggódtak a robbanások miatt, mennyire féltek, hogy elveszítik egymást vagy a nevelőszüleiket, hogy fizikai sérülést szenvedhetnek, hogy mozgássérültek lehetnek, ha véletlenül a romok alá kerülnek. Rengeteg félelem volt. A gyerekek csak beszéltek és beszéltek és beszéltek” – meséli Okszana.

Egy totális katonai támadás előrejelzések szerint akár 8 millió embert is érinthet. A gyerekek már nem mennek játszótérre, nem sétálnak a szabad levegőn, nem mennek sehova. Környezetük leszűkült a lakóhelyükre és a föld alatti bunkerre. „Nagyon félnek. Az egyik fiú egyszerűen nem megy vécére a nevelőanyukája nélkül, pedig már kamaszkorú. Inkább vár és türelmes éjszaka. Számtalan éjszakát és nappalt töltöttek már a matracokon” – meséli a pszichológus.

Az SOS egy hete menekíti a gyerekeket az országból, a célállomás Lengyelország. A menekülő gyerekek rajzoltak egy táblát, amelyen ukránul ez áll: Gyermekek. Felragasztották kívülről a buszra, hátha megvédi őket a támadástól.

Az első menekültcsoport 40 gyermekkel és 7 felnőttel február 27-én indult útnak a bombázás alatt álló Brovai településről, Kijev keleti külvárosából. Sokuk életében a váratlan, külső beavatkozás nem ismeretlen: előfordult, hogy az éjszaka közepén emelték ki őket a családjukból, most pedig az éjszaka közepén kellett elhagyniuk az otthonukat. Hozzászoktak. Félnek, beletörődöttek, álmosak. Látszólag minden ugyanúgy működik.

Az első éjszaka az ukrán–lengyel határon, egy idegen országban. Maguk mögött hagyták a vér szerinti szüleiket, az otthonukat, a hazájukat. Biztonságban vannak. Semmijük sem maradt.

Szöveg: Varró Gabriella, SOS Gyermekfalvak

A magyar SOS Gyermekfalvak adománygyűjtéssel segíti a menekülő családokat.