Az Egyesült Arab Emírségekben marad I. János Károly spanyol király, miután megszüntették ellene a nyomozást

2022. március 8. – 06:21

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Arab Emírségekben marad I. János Károly volt spanyol király, idézte az MTI a spanyol királyi palota bejelentését, nem sokkal azután, hogy lezárták az egykori uralkodó ellen korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.

I. János Károly akkor tette át székhelyét az emírségekbe, amikor a spanyol vádhatóság 2020 augusztusában vizsgálatot indított ellene ismeretlen eredetű bankkártyák használata, eltitkolt külföldi vagyon, valamint szaúdi vasútépítésből származó feltételezett jutalék miatt.

I. János Károly egy díjátadón Madridban, 2018-ban – Fotó: Samuel de Roman / Getty Images
I. János Károly egy díjátadón Madridban, 2018-ban – Fotó: Samuel de Roman / Getty Images

Jóllehet a korrupcióellenes ügyészség a nyomozást a múlt héten megszüntette, a spanyol sajtó pedig korábban többször is cikkezett arról, hogy a volt uralkodó visszatérne Spanyolországba, a 84 éves I. János Károly azt írta fiának, VI. Fülöpnek, hogy személyes okokból az emírségekben telepszik le, de időről időre haza fog látogatni.

I. János Károly után a svájci ügyészség is nyomozott pénzmosás gyanújával, de azt az eljárást is vádemelés nélkül zárták le bizonyítékok hiányában.

Nemrég írtunk a 65 éves Albert Solà Jimenezről, aki azt állítja, hogy ő I. János Károly eltitkolt fia. Bár I. János Károly hivatalosan nem a botrányok, hanem az egészségügyi állapota miatt adta át 2014-ben a trónt fiának, VI. Fülöpnek, 2014 óta gyakorlatilag száműzetésben él az Egyesült Arab Emírségekben.


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!