A pincér, aki a spanyol király eltitkolt fiának tartja magát

Nagyjából 300 ezerre teszik azoknak a gyerekeknek a számát, akik a Franco-diktatúra idején váltak árvává Spanyolországban. Ekkoriban általános volt, hogy a politikai okokból nem kívánatos szülők gyermekeit, csakúgy, mint a házasságon kívül fogant gyermekeket az örökbefogadási rendszer labirintusában tüntették el. Sokan közülük még ma is hiába próbálják felkutatni a vér szerinti szüleiket. Ezek közé az árva gyermekek közé tartozik a 65 éves Albert Solà Jimenez is, aki hiába próbált különböző hivatalos utakon hozzáférni a szüleiről szóló feljegyzésekhez. Hosszú évek nyomozásából ugyanakkor egy filmbe illő sztori bontakozott ki számára, ugyanis

többek között egy állítólagos titkos ügynök segítségével jutott el odáig, hogy egy ideje azt állítja magáról: ő I. János Károly korábbi spanyol király fia.

Kiskirály, de nem trónörökös

Hiába ostromolta az apjának vélt János Károly királyi rezidenciáját kézzel írt levelekkel, adott tévés interjúkat, írt önéletrajzot, sőt követelt a bíróságon DNS-vizsgálatot, és apasági pert is indított, Solà sehol sem járt sikerrel. Most egy 10 ezer lakosú városban, La Bisbal d’Empordàban él Katalónia északi részén, közel a francia határhoz, és pincérként dolgozik egy kocsmában. A mai napig szívesen mesél bárkinek munka közben arról, hogy az egykori spanyol király fia. Azt állítja, hogy a betérő vendégek közül sokan látják a hasonlóságot.

Maga is úgy véli, az arca bizonyítja leginkább, hogy János Károly az apja.

A kocsma törzsvendégei csak „kiskirályként” ismerik őt, a kocsma tulajdonosa, Manuel Martínez pedig egyenesen Spanyolország törvényes királyának nevezte a beosztottját, amikor a New York Times újságíróival beszélt róla.

Solà a munkahelyétől néhány percnyire található otthonában egy féltve őrzött piros dobozban gyűjti mindazt, ami szerinte bizonyítja, hogy királyi sarj. Az egyik számára fontos dokumentum egy belga labor által hitelesített DNS-teszt. Ez azt igazolja, hogy Solà nagy valószínűséggel a féltestvére egy olyan belga nőnek, aki szintén János Károly törvénytelen gyermekének tartja magát.

A belga Ingrid Sartiau Solàhoz hasonlóan többször is megpróbálta bírósági úton DNS-tesztre kötelezni János Károlyt, de ő sem járt sikerrel.

A piros doboz dokumentumai közül a New York Times cikke kiemeli még a férfi születési okiratát, amely szerint 1956-ban született. Ez azt jelenti, hogy amennyiben tényleg a korábbi spanyol uralkodó gyermeke, akkor ő a legidősebb fia János Károlynak. A pincér főnöke alighanem emiatt tartja a trón jogos örökösének, annak ellenére, hogy szakértők szerint a spanyol alkotmány alapján „törvénytelen gyermekként” akkor sem tarthatna igényt a trónra, ha biztosan az egykori király lenne az apja.

Titokzatos támogatások

Albert Solà Jimenez Barcelonában született. Arisztokratikusnak hangzó névvel, Alberto Fernando Augusto Bach Ramónként anyakönyvezték, de az irataiban nem szerepel egyik szülője neve sem. Nem sokkal a születése után Ibizára vitték, ahol egy parasztcsalád nevelte egy vidéki tanyán. A nevelőanyja, Eulalia Marí, aki már nem él, mindig azt mesélte, hogy a kis Albert nemcsak egy volt a szigetre hozott sok házasságon kívül fogant, így nevelőszülőkhöz került gyerek közül. Ő különleges helyzetben volt, ugyanis az ő nevelőszülei a szokásos anyagi támogatás dupláját kapták, ami akkoriban kisebb vagyonnak számított.

A fiú innen ötéves kora körül visszakerült Barcelonába. Erre az időszakra Solà úgy emlékszik, hogy egy nagy kastélyban élt, magántanára volt, és egyszer meglátogatta egy idős nő, akitől sok ajándékot kapott. A nőről utólag úgy gondolja, hogy a nagymamája lehetett az.

Nyolcévesen aztán ismét költöznie kellett, ekkor került Salvador Solàhoz, egy földműveshez, aki a francia határ közelében élt Girona tartományban. Hiába volt a befogadó családja szegény, a pincér úgy emlékszik, hogy az ő anyagi jóllétéről titokzatos módon ekkor is gondoskodtak távolról. Amikor jogosítványt szerzett, akkor valakitől kapott egy drága motort és egy drága autót is. Ma sem tudja, kinek az ajándékai voltak ezek a járművek, de

amikor huszonévesen a kötelező katonai szolgálatot teljesítette, akkor is azt érezte, hogy különleges bánásmódban részesült a hadseregben is.

A bíró, a titkos ügynök és a sosem látott fotó

Amikor a pincér felnőtt fejjel realizálta, hogy árvaként az átlagosnál jobb sora volt, megpróbált magyarázatot találni a furcsa emlékeire. Azt állítja, hogy a kutakodása során több különböző személy utalt rá, vagy állította határozottan, hogy ő a király fia. Az egyikük a pincér szerint az a bíró volt, akivel akkor találkozott, amikor bíróságon kérvényezte, hogy betekinthessen az örökbefogadási dokumentációjába. Ezt a történetet ugyanakkor maga a bíró, Jorge Maza nyilvánosan tagadta.

A másik egy olyan férfi, aki magáról azt állította, hogy a spanyol titkosszolgálatnak dolgozik, és az után tűnt fel, hogy Solà a kétezres évek végén sorra küldte a „Kedves Apám” kezdetű leveleket a királyi rezidenciára. Egyszer kapott egy hivatalos, királyi fejléccel ellátott visszajelzést arról, hogy az üzenetét továbbították „őfelségének”. Választ mégis hiába várt, így egyre dühösebbek lettek a sorai. Egyszer például azt írta:

„Adjon nekem valamilyen választ, és nem fogom többet zavarni. Elfogyott a türelmem.”

Az ekkoriban megjelenő állítólagos titkos ügynök azt mondta, tudja, hogy a pincérnek János Károly az apja, egyszer ugyanis az egyik kollégája mutatott neki egy képet, amin állítása szerint Solà szerepelt kisgyermek korában a király anyjával, Mária Mercédesz nápoly–szicíliai hercegnővel. A New York Times újságírója azonban hiába szerette volna megnevezni ezt az állítólagos titkos ügynököt, ő a munkájára hivatkozva ezt nem vállalta.

Miért nem tűnik teljesen elképzelhetetlennek az egész história?

Ha egyszer kiderülne, hogy Solà története teljesen légből kapott volt, az nem lenne meglepő, hiszen nem ritka az, hogy mindenféle emberek uralkodók eltitkolt vagy elveszett leszármazottjainak vallják magukat. (Elég csak Anna Andersonra gondolni, aki talán a legismertebb volt a megannyi, magát Anasztaszja Nyikolajevna Romanova orosz nagyhercegnőnek valló nő közül.)

Solà történetét ugyanakkor nehéz elintézni ennyivel. Bár nem tudott felmutatni perdöntő bizonyítékot, mégis sokan elfogadják, hogy a sztorija akár igaz is lehet. Ebből a szempontból két dolog is az ő malmára hajtja a vizet.

Az egyik, hogy épp Spanyolországban volt már példa arra, hogy egy elsőre hihetetlennek tűnő sztori végül hitelt nyert. Leandro de Borbón 2002-ben adta ki a The Royal Bastard (magyarul nagyjából A királyi fattyú) című önéletrajzát, amely után elismerték őt mint XIII. Alfonz király és Carmen Ruiz spanyol színésznő házasságon kívül született gyermekét, így hercegi címet is kapott. (Igaz, neki valószínűleg volt a kezében olyan hivatalos születési okirat, amelyen szerepelt XIII. Alfonz neve.)

A másik, hogy az állítólagos apjáról az elmúlt években korrupciós botrányok és házasságon kívüli afférok főszereplőjeként cikkeznek. Bár I. János Károly hivatalosan nem a botrányok, hanem az egészségügyi állapota miatt adta át 2014-ben a trónt fiának, VI. Fülöpnek, 2014 óta gyakorlatilag száműzetésben él az Egyesült Arab Emírségekben. Ezek fényében végül is érthető, ha sokan úgy vannak vele, hogy a botrányhős királynak simán lehetett még egy házasságon kívül született, eltitkolt, de gyermekkorában anyagilag azért támogatott gyermeke is.

Akár igaz, akár nem az a fordulatos származástörténet, amiben Solà hisz, az biztos, hogy a vélt vagy valós királyi származása egyelőre csak reklámfogásnak jó.

Amióta egy spanyol lap nemrég foglalkozott vele, sorra érkeznek a kocsmába azok az emberek, akik találkozni és fotózkodni akarnak a pincérrel, aki akár a király eltitkolt fia is lehet.

Forrás: The New York Times – Humble Waiter or Son of a King? A Royal Mystery Piques Spain.