NATO-főtitkár: Nem terjedhet túl a konfliktus Ukrajnán

2022. március 8. – 15:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A NATO-nak biztosítania kell, hogy a konfliktus ne terjedjen túl Ukrajnán – idézi a CNN Jens Stoltenberg főtitkárt. Szerinte ugyanis ez még veszélyesebb, még pusztítóbb és még halálosabb lenne, a helyzet pedig „kicsúszhatna az irányításuk alól”.

Stoltenberg kedden Rigában Egils Levits lett elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy „a szenvedés, amelyet most Ukrajnában látunk, borzalmas”. A helyzetre reagálva a NATO jelentősen megerősítette jelenlétét a szövetség keleti részén – tette hozzá. „130 repülőgépünk van magas készültségben. Több mint 200 hajónk és további több ezer katonánk van a térségben. A NATO kész megvédeni a szövetség területének minden egyes centiméterét” – mondta.

A NATO eddig elutasította, hogy közvetlenül részt vegyen a konfliktusban, beleértve egy repüléstilalmi övezet felállítását, amire napok óta kéri a szövetséget az ukrán vezetés.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!