Szabad Európa Rádió: Kormányzati támadások miatt felfüggesztjük a moszkvai működésünket

2022. március 6. – 04:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) felfüggeszti oroszországi működését, miután az adóhatóságok pénteken csődeljárást indítottak az orosz leányvállalatuk ellen és egyre nagyobb a rendőrségi nyomás a helyi újságíróikon – írja a Szabad Európa Rádió egy vasárnapi közleményben.

Március 4-én hoztak egy új törvényt, ami alapján börtön jár azért, ha valaki valótlan információt terjeszt az orosz hadseregről. Azóta több külföldi médium is bejelentette, hogy felfüggesztik oroszországi tevékenységüket.

Az RFE/RL azt írja, hogy mivel az újságíróik akár 15 év börtönt is kaphatnak, ha „tovább közlik az igazságot Oroszország katasztrofális inváziós akciójáról”, továbbra is beszámolnak a háború eseményeiről, csak ezt más országokból teszik majd.

„Ez nem egy egy olyan döntés, amit az RFE/RL magától hozott, hanem a Putyin-rezsim igazság elleni támadásai erőltették ezt ránk. Az újságíróink ellen irányuló, évek óta tartó fenyegetések és zaklatás után a Kreml, ami kétségbeesetten megpróbálja megakadályozni, hogy az orosz állampolgárok megtudják az igazságot az Ukrajna ellen indított illegális háborúról, most őszinte újságírókat bélyegez meg árulónak”

– mondta Jamie Fly, az RFE/RL elnöke.

Az elmúlt napokban az állam a médium több weboldalát is blokkolta, miután az RFE/RL nem volt hajlandó törölni az Ukrán válságról írt cikkeiket.

Az RFE/RL 1953-ban jelent meg az akkori Szovjetunióban, 1991-ben egy rendelet formájában kaptak akkreditációt Borisz Jelcintől, valamint engedélyt, hogy irodát nyissanak Moszkvában. Putyin 2002-ben visszavonta a rendeletet, az orosz állam évek óta külföldi ügynökként tekint a médiumra.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!