Meghalt szombaton egy Románia felől busszal érkező ukrán nő

2022. március 6. – 14:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A csengersimai határátkelőhelyen lépett menyével és további 33 utassal Magyarország területére egy 61 éves ukrán állampolgárságú nő 2022. március 5-én egy román autóbusz utasaként. A busz 3 óra 40 perckor érkezett az országba. A nő a határátkelőhelytől 62 kilométerre, Aranyosapátiban 7 óra 57 perckor rosszul lett, írta válaszában a Telex kérdésére a Belügyminisztérium.

Újraélesztését a mentőszolgálat egyidejű értesítésével két rendőr kezdte meg, majd azt folytatta a kiérkező mentőegység. Nem jártak sikerrel, a nő kórházba szállítása közben 9 óra 22 perckor életét vesztette. Halálának okaként elsődlegesen epilepsziás görcs következtében légzésleállást jelöltek meg.

Korábban a digi24.ro azt írta, hogy egy meg nem nevezett magyar városban órákig várakoztattak egy ukrán menekülteket szállító buszt a magyar hatóságok, mert három gyereknek nem volt biometrikus útlevele. (Egy másik lap szerint Csengersimánál léptek be az országba.)

A biometrikus útlevél esetleges hiányával kapcsolatban a minisztérium azt közölte, hogy az a határátlépés gördülékenységét nem befolyásolhatta, hiszen a problémás vagy hiányos okmányokkal kapcsolatos ügyintézés nem a határátkelőhelyeken, hanem a gyűjtőpontokon történik.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!